.Hírek. : „Ferguson úgy ugrál, mint egy gyerek" |
„Ferguson úgy ugrál, mint egy gyerek"
sporthirado.hu 2010.02.06. 14:07
Melyik edző viselné el, ha játékosa egész egyszerűen infantilisnek minősítené?
Nos, gyanítjuk Sir Alex Ferguson ezúttal nem sújtja büntetéssel Patrice Evrát, aki éppen ezt mondta a közel hetvenéves menedzserre. A francia hátvéd szerint a Manchester United trénere gyermeki lelkesedéssel, valódi szenvedéllyel éli át a mérkőzések minden egyes pillanatát. A balbekk szerint az ősz mester utolsó leheletéig irányítja majd a Vörös Ördögöket.
Ugrál, magyaráz, rágózik, majd kezével ujjongva a levegőbe csap. Nagyjából ez ismétlődik a Manchester United kispadja mellett Sir Alex Ferguson előadásában. No, persze az ujjongáshoz kell a tanítványok klasszis produkciója is a gyepen.
„Sir Alex egy igazi gyerek. Ezt láthattuk a múltkor a Manchester City ellen is. Hihetetlenül szenvedélyes ember. Mint egy kissrác, ugrál le-föl a játéka után. Úgy örül egy-egy győzelemnek, mintha soha nem nyert volna korábban egyetlen mérkőzést sem"- nyilatkozta a The Sunnak Evra, aki hozzátette, a szakember nem is tudná magát elképzelni otthon ülve olvasgatás vagy tévézés közben.
„Nem hiszem, hogy befejezi az edzői karrierjét, az utolsó leheletéig irányítja majd a csapatot és küzd a sikerekért" - gondolkozott hangosan a gall balhátvéd.
Evra úgy véli, nem számít, hogy szupersztárok egész sora erősíti az együttest. Szerinte a klubnál mindenki tiszteli a hagyományokat és jó munkáshoz méltóan végzi a dolgát.
|