A végén döntött az MU
Man.Utd.Girl 2008.12.07. 14:06
A Sunderland magyar kapusa, Fülöp Márton 90 percen át bírta kapott gól nélkül a Manchester United ellen
A Manchester United egy 91. percben szerzett góllal fektette két vállra a Fülöp Mártonnal felálló, a héten edzőváltáson átesett Sunderland együttesét.
A házigazda „vörös ördögök" ugyan végig nyomasztó fölényben játszottak, de sokáig képtelenek voltak bevenni a vendégek kapuját - itt jegyezzük meg, hogy Fülöp és a vendégek védelme nagyszerűen tette a dolgát. Aztán a ráadás első percében, kis szerencsével csak megszületett a címvédő győzelmet jelentő gólja: a bajnokságban idén másodszor eredményes Vidics pofozta közelről a hálóba a labdát Carrick kapufája után.
_______
A címvédő Manchester United és a Sunderland összecsapását a hazaiak mestere, Sir Alex Ferguson eltiltás miatt csak a lelátóról dirigálhatta - telefonon keresztük - a Vörös Ördögöket, míg a vendégek immáron az ír legenda, a hétközben lemondott Roy Keane nélkül készültek a találkozóra. (Keane 1993 és 2005 között 323 mérkőzésen viselte az MU vérvörös mezét.)
Bár Patrice Evra most még játszhatott a hazai csapatban, a meccs után egy ideig nem léphet pályára, mivel verekedés miatt négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A francia hátvéd április 26-án, a Chelsea otthonában elszenvedett 2-1-es vereséget követő levezetés során akaszkodott össze a pályán a londoniak egyik alkalmazottjával. Mellékbüntetésként 15 ezer fontot kell fizetnie. A Chelsea fegyelmezetlen munkatársát 25 ezer fontos bírsággal sújtották.
Craig Gordon, a Hearts-tól angol rekordot jelentő 9 millió fontért igazolt Sunderland-kapus még mindig a sérülését nyalogatta, így a vendégek kezdőjében ismét lehetőséget kapott a magyar válogatott kapuvédője, a 25 éves Fülöp Márton.
Mivel a hazaiak az aranyéremért, a látogatók pedig a kiesés elkerülésért küzdenek, borítékolható volt, hogy honfitársunknak nem lesz könnyű dolga a kapuban. Nem is volt, viszont felkészültségét jelzi, hogy több bravúrt is bemutatott, és kis híján a mérkőzés hőse lett...
A 12. percben a friss aranylabdás Cristiano Ronaldo sarokkal továbbított Berbatov felé, akinek a 14 méterről, ballal leadott éles lövését Fülöp lábbal védte.
Nem sokkal később Ronaldo 19 méterről végezhetett el szabadrúgást a Sunderland kapujától, de nem lőtt kapura, hanem legurította a labdát Rooneynak, aki egyből tüzelt laposan, a 16-oson belül helyezkedő Berbatovon még megpattant a labda, Fülöp mégis hárítani tudta a jobb alsó felé tartó labdát.
Az első félidőben szinte végig egykapuzott az MU, de jól állta a sarat a vendégvédelem. A Fekete Macskáknak a hajrában volt egy próbálkozásuk is: Cissé egy legurított szabadrúgást lőtt rá, de a hazai sorfalban elakadt a lövés.
Rooney a második játékrész kezdetén váratlan, 16 méteres csavarással villant, de a labda Fülöp ölében landolt, majd Carrick 18-ról rászúrt löketét jobbra vetődve tudta bravúrral védeni.
Miután Tévez beállt, 10 percig négy támadóval rohamozott az MU, ám a 66. percben a combját fájlaló Ronaldo cserét kért, így a lelátóról telefonálgató Fergusonnak át kellett szerveznie együttesét: Anderson jött a portugál helyére, míg Fletchert Giggs váltotta.
A manchesteri nyomás nem csökkent, előbb Rooney 14-ről fölé vágta a labdát, majd Carrick beadása után fejelt Berbatov az ötösről fölé. A 79. percben megingott a Sunderland-védelem, és Tévez épphogy a jobb kapufa mellé gurított. Két percre rá Vidic fejelhetett hat méterről kapura, de Fülöp ezúttal is a helyén volt.
Érett a hazai gól, de a Sunderland méltán bízott abban, hogy ponttal távozik az Old Traffordról, hiszen vészesen közeledett a 90. perc vége. Ám szinte épp akkor zördült meg a sunderlandi háló, amikor átfordult 91-re az óra: Carrick távolija megpattant egy vendégvédőn, ez megtévesztette Fülöpöt, aki már nem érhette el a labdát, amely a a bal oldali kapufa belső éléről kipattant épp az érkező Vidic elé, a szerb védő pedig közelről nem hibázott (1-0). Bár végig támadott, összességében egy roppant szerencsés góllal szerezte meg a győzelmet a Manchester.
A ManUnited fölényéről mindent elmond, hogy 72 százalékban birtokolta a labdát, és 31-szer próbálkozott lövéssel, amelyből nyolc a kaput is eltalálta (a Sunderland három lövési kísérletéből mindegyik pontatlan volt).
Az MU-diadal egyben azt is jelenti, hogy Rio nyerte a Ferdinand testvérek csatáját, hiszen farkasszemet nézhetett öccsével, a szintén hátvéd Antonnal.
A hazai kedvencek után egyébként Dwight Yorke kapta a legnagyobb tapsot, amikor a 61. percben elhagyta a pályát: a vendégek 37 éves trinidadi játékosa 1998 és 2002 között 95 meccsen - amelyeken 47 gólt szerzett - a Manchester Unitedet erősítette.
Premier League, 16. forduló:
Manchester United - Sunderland 1-0 (0-0)
Old Trafford, 75 400 néző
vezette: M. Halsey
MU: Van der Sar - Rafael, R. Ferdinand, Vidic, Evra - C. Ronaldo (Anderson, 68.), Carrick, Fletcher (Giggs, 68.), Park (Tévez, 58.) - Berbatov, Rooney.
Sunderland: Fülöp - Chimbonda, A. Ferdinand, Collins, Bardsley - Malbranque, Yorke (Tainio, 61.), Whitehead (Edwards, 77.), Reid, Diouf - Cissé (K. Jones, 69.).
gól: Vidic (91.)
Forrás:fn.hu és origo.hu
|