.Hírek. : Hivatalosan is Kaká az év Aranylabdása |
Hivatalosan is Kaká az év Aranylabdása
Man.Utd.Girl 2007.12.02. 13:52
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Milan brazilja lett az ötvenkettedik Aranylabda-szavazás győztese.
Az AC Milan brazil klasszisa összesen 444 pontot gyűjtött a párizsi szavazáson, a második a 277 egységet gyűjtő portugál Cristiano Ronaldo, a harmadik pedig az argentin Lionel Messi (255 pont) lett.
Beteljesült a jóslat, több, európai hírforrás is megerősítette (a spanyol Marca, az angol BBC), hogy 2007-ben a brazil Kaká nyerte a legjobb Európában játszó labdarúgónak járó elismerést. Az olasz lapok már az elmúlt hétvégén világgá kürtölték az akkor még meg nem erősített hírt, hogy Kaká nyeri az idei Aranylabdát. A talján lapok szerint a France Football már felkérte a helyezetteket, hogy jelenjenek meg a hivatalos fotózáson, és a Milan braziljával közölték is, hogy ő kapja idén a legjobb Európában játszó labdarúgónak járó díjat. Ráadásul az is elterjedt, hogy a Bajnokok Ligája győztesének csatára sosem tapasztalt előnnyel végzett az élen, és hét közepén már az első tíz sorrendjét is tudni vélték. Eszerint Kaká mögött a Manchester United portugál szélsője, Cristiano Ronaldo lett a második, míg a Barcelona argentin csatára, Messi a harmadik. Kaká győzelme nem meglepetés, hiszen az idei, nagy világesemény nélküli esztendő volt, így a BL-győztes Milan BL-gólkirálya joggal számított az elsőszámú esélyesnek a France Football tudósítóinak szavazásán.
Az 1956-ban alapított díjat eddig negyven focista vehette át, az egyetlen magyar aranylabdás Albert Flórián, aki 1967-ben részesült a legjobb európai játékosnak járó elismerésben. Alfredo di Stéfano, Franz Beckenbauer, Kevin Keegan, Karl-Heinz Rummenigge és Ronaldo kétszer, míg Johan Cruyff, Michel Platini és Marco van Basten háromszor nyerte el az Aranylabdát.
Az Aranylabda-szavazás eddigi győztesei: 1956 Stanley Matthews angol FC Blackpool 1957 Alfredo di Stéfano spanyol Real Madrid 1958 Raymond Kopa francia Real Madrid 1959 Alfredo di Stéfano spanyol Real Madrid 1960 Luis Suarez spanyol FC Barcelona 1961 Omar Ernique Sivori olasz Juventus 1962 Josef Masopust csehszlovák Dukla Praha 1963 Lev Jasin szovjet Dinamo Moszkva 1964 Denis Law skót Manchester United 1965 Eusebio portugál Benfica 1966 Bobby Charlton angol Manchester United 1967 Albert Flórián magyar Ferencváros 1968 George Best észak-ír Manchester United 1969 Gianni Riveira olasz AC Milan 1970 Gerd Müller német Bayern München 1971 Johan Cruyff holland Ajax Amsterdam 1972 Franz Beckenbauer német Bayern München 1973 Johann Cruyff holland FC Barcelona 1974 Johann Cruyff holland FC Barcelona 1975 Oleg Blohin szovjet Dinamo Kijev 1976 Franz Beckenbauer német Bayern München 1977 Allan Simonsen dán Mönchengladbach 1978 Kevin Keegan angol Hamburg 1979 Kevin Keegan angol Hamburg 1980 Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 1981 Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 1982 Paolo Rossi olasz Juventus 1983 Michel Platini francia Juventus 1984 Michel Platini francia Juventus 1985 Michel Platini francia Juventus 1986 Igor Belanov szovjet Dinamo Kijev 1987 Ruud Gullit holland AC Milan 1988 Marco van Basten holland AC Milan 1989 Marco van Basten holland AC Milan 1990 Lothar Matthäus német Internazionale 1991 Jean-Pierre Papin francia Olympique Marseille 1992 Marco van Basten holland AC Milan 1993 Roberto Baggio olasz Juventus 1994 Hriszto Sztoicskov bolgár FC Barcelona 1995 George Weah libériai AC Milan 1996 Matthias Sammer német Borussia Dortmund 1997 Ronaldo brazil Internazionale 1998 Zinédine Zidane francia Juventus 1999 Rivaldo brazil FC Barcelona 2000 Luís Figo portugál Real Madrid 2001 Michael Owen angol Liverpool F. C. 2002 Ronaldo brazil Real Madrid 2003 Pavel Nedved cseh Juventus 2004 Andrij Sevcsenko ukrán AC Milan 2005 Ronaldinho brazil FC Barcelona 2006 Fabio Cannavaro olasz Real Madrid
|